konyvbemutato01Örömmel értesítünk minden kedves Tagtársat, hogy megjelent a Hári Mária kétnyelvű emlékkönyv. Az ünnepélyes könyvbemutatóra 2015. június 30-án 11 órakor kerül sor a Pető András Főiskola Villányi úti dísztermében. A könyv a későbbiekben interneten és postai úton is megrendelhető lesz. Ára 4000 forint (konduktoroknak kedvezményes áron). További felvilágosítás: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges..

pdf-icon Meghívó

A díjak kiosztása után dr Rácz János a Pető András Alapítvány elnöke az alábbi jelzést tette:
A 2010-ben létrehozott (Pető Alapítvány és Társaság), akkor pár évre fenntarthatónak ítélt, évi ritmicitású Hári Mária Pályázat célja a tiszteletadáson kívül a késői szakmai utódok szellemi munkájának elismerése volt. Öt év alatt (2010 – 2014) alatt 29 pályamunka került beküldésre, amelyekből 4 első, 7 második és 4 harmadik díj (összesen 15 díjazás) keletkezett.  
(Az elbírálást konduktor, orvos és jogász (Kozma Ildikó, dr. Horváth Dezsőné, Deák Irén, dr. Vecsernyés Jolán, dr. Balogh Erzsébet) részvételével – évente kijelölt – 3 tagú bizottság végezte el.)
Az Alapítvány a továbbra is minden erőfeszítést megtesz a támogatások megszerzésére  de 2015-ben a  Hári Mária Pályázat meghirdetését átmenetileg szüneteltetni fogja .

A Konduktív Pedagógiai Intézet 2013 október 3-án 15 órakor szervez ünnepi szenátusi ülést, melynek keretében HÁRI MÁRIA születésének 90. és halálának 12. évére emlékezünk.

A rendkívüli szenátisu ülés színhelye a Villányi úti intézet aulája. Minden kedves hallgatót, kollegát és érdeklődőt szeretettel várunk!

2014. évi Hári Mária Pályázatra beküldött dolgozatok vizsgálata lezárult.
A Bíráló Bizottság tagjait a PAA elnöke a Pető András Alapítvány és a Pető Társaság vezetőségéből kérte fel, akik - mint minden évben -, ugyanazon szempontok (ld. mellléklet) figyelembevételével az alábbi – a PAA Elnöke által 2014. okt. 8-án jóváhagyott - döntést hozta meg:
 
Megosztott I. díjra (fejenként nettó 1000 EUR jutalmazással) javasolta az alábbi két szerző dolgozatát:

  • Földesi Renáta: A Pető András köré csoportosuló szellemi kör az 1911-1967 közötti időszakban – a konduktív nevelés és a XX. század elején kibontakozó reformmozgalmak kapcsolata.
  • Siposné Birkás Melinda: A differenciált fejlesztő értékelés gyakorlata a matematika tanítása során

Megosztott II. díjra (fejenként nettó 600 EUR jutalmazással) javasolta az alábbi két szerző dolgozatát:

  • Bognár Andrea: Az adaptált testnevelés alkalmazásának lehetőségei a konduktív pedagógiában
  • Bacsó Gizella: Az oktató munka nehézségei és a különböző megoldási lehetőségek a konduktív iskola keretein belül a természetismeret és a biológia tantárgyak tanítása kapcsán.

Megosztott III. díjra (fejenként nettó 400 EUR jutalmazással) javasolta az alábbi két szerző dolgozatát:

  • Vadász Zsuzsanna: Integrált kézműves tábor a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelő Intézete Általános Iskolájában
  • Oravecz Adrienn: Bepillantás a Pető Intézet életébe

Gratulálunk a nyerteseknek

A Pető Intézet és a Nemzetközi Pető Társaság által meghirdetett rajzversenyre több mint 300 alkotás érkezett 7 országból. A művésztanárokból álló zsűri 3 korcsoportban több díjat, megosztott díjakat, valamint különdíjakat javasolt kiadni. A nyertesek nevét és műveik címét kihirdetjük az Intézet és a Társaság honlapján, valamint a Konduktív Nevelés 8. Világkongresszusán Münchenben és a Tudomány Napján Budapesten. A díjazottak és felkészítő tanáraik külön értesítést kapnak.

Alkategóriák