Szénásy József emlékérmet vehetett át Dr. Balogh Erzsébet

2019. április 4-6. között rendezte meg a Magyar Gyermekneurológiai Társaság 43. tudományos ülését Lillafüreden, melynek témái között hangsúlyosan foglalt helyet a neurológiai rehabilitáció témaköre is. A Pető András Kart (PAK) az eseményen tudományos előadásokkal Dr. Balogh Erzsébet, az intézet egykori tudományos- és orvos főigazgató helyettese, tanszékvezetője képviselte, aki munkássága elismeréseként Szénásy József emlékérmet vehetett át.

A nagy szakmai érdeklődés övezte konferencián Balogh doktornő bemutatta a Pető-szerinti neurorehabilitációs lehetőségeket, valamint a konduktív nevelés sajátosságait az athetotikus cerebrális parézisben.
Az eseményen  Dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese és Farkasvölgyi Frigyesné a Medicina Zrt. vezetője köszöntőjével bemutatásra került Dr. Hollódy Katalin által szerkesztett új Gyermekneurológia c. könyv is.

Dr. Szénásy József professzor hozta létre az első hazai gyermekidegsebészeti osztályt, úttörő szerepe volt a képzésben és ellátásban, az idegsebészeti kórképek diagnosztikájának és utókezelésének meghonosításában. Kiemelkedő szakmai és emberi személyisége előtt tisztelegve, a róla elnevezett rangos elismerést a Magyar Gyermekneurológiai Társaság vezetősége ítéli oda minden évben a gyermekneurológiában vagy annak szervezésében kiemelkedő eredményeket elérő neurológus, idegsebészt és pszichiáter munkatársaknak.

Dr. Balogh Erzsébet két évtizedet dolgozott a Heim Pál Kórház Gyermekneurológiai Osztályán, majd újabb 20 évet a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetében teljesített annak tanszékvezetőjeként, főigazgató-helyetteseként. Nyugdíjas évei alatt továbbra is aktív és elkötelezett szakmai munkát végez a Karon és a Nemzetközi Konduktív Nevelési Társaság tiszteletbeli elnökeként.

Elismeréséhez ezúton is gratulálunk!

(Vona Zsófia, semmelweis.hu/pak)